5. fejezet – Különös fordulat

Hétfő reggel van. Az ablak esőcseppes, - esett az eső? - Kérdeztem magamtól. ValószÍnüleg esett, mivel az ablakomból kinézve az utca vizben úszott. Pocsolyák mindenütt, a szomszédok kapuja mögött ázott szőrű kutyák. Ott volt Tapi is, a kedves németjuhász, Mirtar-ék háza előtt. Szeretem azt a kutyát, olyan kedvesen, megnyugtatóan szokott rám nézni. Lementem az alsó szintre, Loli hálóingben, épp reggelizett. Odaültem mellé. Rám nézett és hirtelen a kezét a fejemre nyomta. 
-Úristen, Zita, forró a homlokod. –mondta – mit csináltatok tegnap este Tomival?
-Mi van? Nem is voltam tegnap este Tomival. – cáfoltam Loli kérdését.
-Dehogynem, este 9-kor érted jött, hogy elmentek sétálni, esett az eső. Anyu és Apu elengedtek, gondolták, Tomi vigyáz majd rád. –mesélte Loli a tegnap estét, amire én nem emlékesztem.
-Nem emlékszem rá, csak arra, hogy tegnap este veled beszélgettem, és csengetett valaki. 
-Hátigen, ő volt a Tomi, és elvitt. 
-Valami rémlik, hogy Tomi beszélt hozzám, én fáztam, mert csurom vÍz lettem.
-Nah végre emlékszel. Lázas vagy. Elviszlek a Dokihoz. – jelentette ki Loli. Karon fogott, felöltöztetett, és beráncigált a család autójába, Maj egyenesen a doki felé vette az irányt.
-Nem megyek Dokihoz, jól vagyok. 
-Dehogy vagy jól, lázas vagy, és nem emlékszel a tegnap estére.
-De igenis emlékszem..
-A fenét emlékszel.. – ez után nem szóltam hozzá, mert elsötétült előttem minden, és szédültem.
-Zita, Zita.. – mondta valaki és éreztem, hogy pofozgat.
-Hagyd már abba. – nyögtem oda neki, bár fogalmam sem volt róla, hogy ki az.
-Zita, elájultál. – mondta Loli. – mindjárt a dokinál vagyunk, ne aggódj.
-Ajh.. – csak ennyit tudtam mondani., és visszafeküdtem az ülésre.
-Már itt is vagyunk. – kiszálltunk a kocsiból és a közetkező pillanatban már a kórház, egyik kórtermének ágyán feküdtem. Loli a kezem szorongatva az ágy melletti széken ült, és a fejét lehajtotta az ágyra…elaludt. Én visszafeküdtem, és próbáltam gondolkozni, hogy mi is van velem. Talán Tomi direkt csinálta, de hát miért? Azt mondta szeret, vagy mivan? Miközben gondolkoztam, Loli is felébredt, és elmondta hogy mit mondott a Doki, és hozzátette.
-Hamarosan itt lesz Anyu és Apu.. – majd folytatta - ..és Tomi.
-Tomi? De hát miért?
-Mert meg akarja magyarázni, hogy mi történt.
-Hát azt magyarázhatja mert nem sokra emlékszem.
-Látod, mondtam én hogy nem emlékszel. : ) – és abba hagyta, mert jött a Doki
-Na, hogy van a kis beteg? A vizsgálatok alapján agyrázkódásod volt, és emlékezet kiesésed. De hamarosan meg fogsz gyógyulni, megyek is, vendégeid jöttek. – mondta, és rám mosolygott – az anyukád, az apukád, és egy nagyon aranyos “kisfiú” – tette hozzá, majd kiment a kórteremből.
-Szija kincsem! – mondta anyu – nincsen semmi baj, hallottam mi történt, Lolita elmesélte. – itt van Tomi is.
-Szija Zitus. –mondta Tomi remegő hangon.
-Szija Tomi. – köszöntem vissza. – mi történt? 
-Anyu, Apu hagyjuk magukra. – javasolta Loli, és kimentek a teremből.
-Zita, esett az eső, futottunk a házunkba, de te nem akartál jönni, és mikor mondtam hogy gyere már, te makacsul megfordultál, és elfutottál.Nem tudtam mi bajod volt, azt hittem megharagudtál, utánad futottam, aztán az út szélén fekve láttalak, lehajoltam hozzád, és az eső csak esett, sárosak voltunk, de nem bántam, felemeltelek és hazakísértelek, az apukád lefektetett az ágyadba. Nem tudtam mi történt, féltettelek. – mondta és mélyen a szemembe nézett, miközben csuklott a hangja és a szemeiből könnyek csordultak. Én nem tudtam hogy most mivan, de ösztönösen kezemmel letöröltem a könnyeit majd átöleltem, és megcsókoltam. Nem éreztem ebben a csókban szerelmet, csak féltést, és aggódást…