-Zitus, ébredj! – szólt az anyum hétfőn, kora reggel.
-Jól van anyu, mindjárt. – szóltam vissza neki. Felültem az ágyamra, de semmi kedvem sem volt felkelni, főleg mikor megláttam a naptár bejegyzést a mai napra „fényképezkedés” /uff de jó / gondoltam magamban. Álmosan felkeltem és készülődtem. A hajam szokás szerint kezelhetetlen, és göndör. Fogtam gyorsan a hajsimÍtóm és az alkalomhoz illően kisimítottam vele. :) Így már jobb is :)! Elindultam, futottam a buszra, szerencsémre még pont elértem. A suli előtt sétálok, és a folyosóra lépek. A látvány, ami elém terült nem volt jó, sőt, szörnyű volt. Tomit láttam (aki a barátom már köbö. 1 éve.), ahogy az iskola kurvájával, Barbival csókolózik.
-Tomi!!!!!!!!! Hogy tudtad ezt tenni velem???? – üvöltöttem teli torokból, hogy a folyosón lévő összes ember rám figyelt. Rájuk néztem, de aztán könnyes lett a két szemem, és kirohantam az ajtón. Persze Tomi utánam futott, és meg akarta magyarázni a látottakat. De nekem nem kellett magyarázkodnia, láttam, amit láttam, és azt kívántam volna h sohasem éltem, volna át ezt a pillanatot. Utáltam, utáltam és utáltam Tomit és Barbit. A suli lépcsőjén ültem, és bőgtem. Tomi leült mellém és elkezdte meg magyarázni:
-Zita, figyelj már, nem úgy van ahogy te azt láttad..
-nem?? Hát akkor hogyan volt?? Láttam milyen szenvedéllyel csókoltad.
-Zita, nem csókoltam meg. Én téged szeretlek, és Barbival pedig csak egy puszi volt.
-Barbika az iskola kurvája, és ezt te is tudod..azt hittem utálod.
-Fogadás volt. – mondta csalódottan és a szemembe nézett.
-Iggen? Fogadásból megcsalsz??
-Ajj Zitus! Szeretlek!
Erre nem reagáltam csak lehajtott fejjel és bőgve elindultam vissza a szörnyű folyosóra és a tömeg engem nézett. De most valahogy nem érdekelt a külvilág. Elzártam magam tőle. Tomi hagyott, nem szólt utánam, nem mondta „gyere vissza”, nem fogta meg két kezem. Valahogy elegem lett Tomiból. De éreztem szeretem, sőt, imádom. Nem tudom miért csinálta ezt a fogadást. Hogy juthatott ilyesmi az eszébe? Gyakorlatilag megcsalt., viszont lehet kényszerÍtették. Nem tudok mit tenni egy időre ki kell zárnom Tomit az életemből. Egy időre, mégis mennyire? 1 nap? 1 hét? Esetleg 1 év? Nem. Nem tudnám ezt kibírni nélküle nem, jár az eszem, nélküle nem tudok kinyitni a szívem. A barátnőm nagy sietve odafutott hozzám és megkérdezte mi történt. Én meg csak álltam előtte, egy hang sem jött ki a torkomból. És ha mégis egyből elbőgtem magam. A barátnőm átölelt és megnyugtatott, ami nagyon jól esett az elgyengült szivemnek.